| Lajtha László – Népzenészkutató

Lajtha tevékenysége a néptánc kutatásában is alapvető
újításokkal járt.

1928-ban egy prágai kongresszuson „Népies játékok és táncok
Magyarországon” című előadása nagy sikert aratott, ennek
hatására a továbbiakban rendszeresen kapott meghívásokat
külföldi szakmai fórumokra is. 1937-ben A magyarság
néprajza 4. kötetének Tánc fejezetét szintén Lajtha írta.
Népzenei lejegyzéseinek legendás aprólékossága és a
fennmaradt hangfelvételek együttesen teremtették meg a
feltételeket később, a hetvenes években a táncházmozgalom
megindulásához. A néptáncok megőrzésére szintén egészen
aprólékos lejegyzési módszert fejlesztett ki, emellett a
mozgóképes felvételek szükségességét is hangsúlyozta.

Forrás:
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Zenetudományi Intézet 20-21. Századi
Magyar
Zenei Archívum: Lajtha László élete