| Lajtha László – Zenész

„Tehetsége igen hamar megmutatkozott:
hatéves korától zongorázni tanult,
hétévesen már komponált. Zongoratanára
Szendy Árpád volt, de a budapesti Zeneakadémián
egy ideig Bartók Bélánál is tanult. 1913-ban, a Zeneakadémián Herzfeld Viktor növendékeként
kapta meg zeneszerzői diplomáját.
1918-ban szülei kívánságának megfelelően
állam- és jogtudományi doktorátust szerzett.
1909-ben három hónapot töltött Lipcsében,
ahol a Tamás-templom Bach-előadásait hallgatta. Genfben a Liszt-tanítvány Stavenhagennél
tanult zongorázni.
„Az I. világháború kitöréséig
minden évben hat hónapot
töltött Párizsban, ahol Vincent
d’Indy nemcsak tanította, hanem
a párizsi zenei életbe is bevezette.
A fiatal Lajtha részt vett többek között Debussy, Ravel, Stravinsky műveinek bemutatóján. A Párizsban töltött időszak, az ott élő művészekkel kötött barátság meghatározó volt zeneszerzői nyelvezetének kialakulásában. Míg a korszak más magyar komponistáit inkább a német zene befolyásolta, Lajtha „franciás” szerző lett. Gyakran idézték vele kapcsolatban a következő jellemzést: zenéje olyan, mint egy érme, amely magyar anyagból készült, francia verettel, és az egész világon konvertibilis. A párizsi Schola Cantorumban mélyült el vonzalma a régizene iránt is.
Forrás:
Solymosi-Tari Emőke: Lajtha László,
a nemzeti és nemzetközi mester
(Az életút összefoglalása és arcképvázlat)